Minden évkezdéskor rengeteg ember szánja el magát arra, hogy diétába kezdjen. Az indokok és a vágy megvannak bennünk, hogy miért is szeretnénk diétázni, de valahogy az igazi nekikezdés, az első lépés sokszor végül elmarad, és az elhatározásból halogatás - „majd holnaptól” - lesz. Ebből a helyzetből nem lehetetlen kilépni, lássunk is erre néhány tippet, amitől biztos nagyobb lesz a motivációnk a diéta elkezdéséhez!
1. Tervezzünk!
Bármilyen hosszabb távú dologba vágunk bele, ami ráadásul még sok kihívással is járhat, akkor érdemes előtte tervet készíteni. Szedjük pontokba, hogy mit szeretnénk elérni és mit teszünk meg érte. Nézzünk utána milyen étrendet követhetünk, miket ehetünk, esetleg meg is kérdezhetünk egy dietetikust. Állítsunk össze magunknak egy edzéstervet (hiszen mozgással kombinálva igazán hatásos a diéta) időszakokra lebontva! Ha mindent összeszedtünk és előttünk van egy átlátható terv, akkor sokkal könnyebben és magabiztosabban vágunk bele a diétába. Extra tipp: készítsünk konkrét heti/havi tervet, amiben minden héten kitaláljuk azt, mit is ennénk és akár a heti edzést is feljegyezhetjük benne, így biztosan nem veszik el a motivációnk.
2. Konyhatakarítás
Ha összeszedtük mi az, amit a diétás étrendünkbe beépítünk, utána rögtön az első lépés lehet az ha el is megyünk megvenni mindent. Menjünk el a boltba vagy a piacra, és szerezzünk be minden egyes zöldséget, gyümölcsöt és hozzávalót. A takarítás második részeként dobjunk ki minden olyan dolgot, ami tudjuk, hogy nem szolgálja a diétákat, hiszen a nehezebb pillanatokban mindig könnyű elcsábulni. Extra tipp: a kamra mélye helyett a konyhapulton, szépen elrendezve rakjuk ki a gyümölcsöket! Így amikor valami nassolnivalóra vágyunk, akkor sokkal könnyebben szokásunkká válik majd az, hogy együnk valami egészségeset. Illetve ugyanezt megtehetjük bármilyen maggal is amit szeretünk.
3. Pozitív hatások
A diéta nem csak az ideális súly elérésében szolgálhat minket, de rengeteg olyan dolgot is hoz az életünkbe, amik hosszú távon is jót tesznek nekünk. A megváltozott étrend az emésztésünket is javíthatja, a gyümölcsök, zöldségek által bevitt vitaminok és ásványi anyagok pedig ellenállóbbá teszik a szervezetünket és energiát adnak. Ha már ennyi pozitív dolgot ad nekünk, miért ne tartanánk meg ezt hosszútávon? Így a diétát felfoghatjuk úgy is, hogy egyfajta életmódváltás az egészségesebb élet irányába. Extra tipp: ne kezdjük drasztikus lépésekkel az étrendváltást, inkább haladjunk lassan és fokozatosan. A testünknek is jobban fog esni és nekünk is könnyebb lesz befogadni mindent apróbb lépésenként.