Az influenza egy vírus által
okozott fertőző betegség. Aki megkapja, általában gyengeséget, magas lázat és
légúti tüneteket tapasztal. Idén most kezdődik az influenzajárvány, ezért nem
árt felkészülnünk! Dr. Dobrovitzky Imeldát, a MediCall háziorvosát kérdeztük az
influenza által okozott tünetekről, a megelőzésről és a lehetséges
szövődményekről.
Mikor beszélhetünk influenzaszezonról?
A korábbi évek tapasztalatai
alapján azt lehet mondani, hogy a „szezon” esztendőről-esztendőre októbertől március végéig tart. Ebben az
időintervallumban bármikor kialakulhat járvány. November-december
környékén már vannak megbetegedések, de maga a járvány általában csak januárban
kezdődik, amikor a gyerekek a téli szünet után visszamennek az iskolába.
Rendszerint februárban van a legtöbb megbetegedés, azt pedig, hogy meddig tart
a járvány, többnyire az időjárás határozza meg. Ha hosszú a tél, márciusig is
elhúzódhat az influenzaszezon. A szakemberek szerint ennek az az oka, hogy a
téli időszakban sok időt töltünk fűtött, zárt helyeken. A fűtött levegő
kiszárítja a nyálkahártyát, ezért érzékenyebbé, fogékonyabbá válik a
fertőzésre.
Milyen tünetei vannak az influenzának?
A betegség az emberek között cseppfertőzéssel vagy közvetlen
érintkezés útján terjed. Az
influenzavírusok az egyéb légúti fertőzések kórokozóihoz hasonlóan köhögéskor,
tüsszögéskor és beszéd közben - a légúti váladékcseppecskék révén - betegítik
meg az embert. A tünetek a fertőzést követő 1-3 nap múlva jelentkeznek. A kór
hirtelen kezdődő magas lázzal, izom és ízületi fájdalommal, elesettséggel,
fejfájással és különböző légúti panaszokkal jár. A beteg leggyakrabban magától meggyógyul. Javasolt az ágynyugalom,
valamint fontos a megfelelő folyadékpótlás. Az idősek, a krónikus betegek és a
csecsemők veszélyeztetettek, tehát a rizikófaktorba tartoznak. Náluk elhúzódhat
a kórlefolyás, illetve különféle szövődmények alakulhatnak ki.
Milyen szövődmények fordulhatnak elő?
Az influenza az egészséges
immunrendszerű fiatalokra nem jelent veszélyt, de a rizikócsoportok tagjaira
veszélyes, akár halálos is lehet! Ez látszik abból is, hogy Magyarországon
minden év februárjában, a járvány tetőzésének az időszakában hal meg a legtöbb
ember. A magas láz a csecsemők, az
idősek és a tartós betegségben szenvedők számára kockázatot jelent!
Megterheli a szívet, a tüdőt, felboríthatja az anyagcserét, de ronthatja a
vese- máj- és vérképzőszervi betegségben szenvedők állapotát is. Szövődményként
előfordulhat felső és alsó légúti gyulladás, tüdőgyulladás és szívizomgyulladás
is. Influenza esetén csökken a légutak
védekezőképessége más kórokozókkal szemben, ezért gyakran lépnek fel
egyidejűleg bakteriális fertőzések is.
Mit tudunk tenni az influenza ellen?
Azok számára, akik
veszélyeztetettek, minden esetben a védőoltás jelenti a megfelelő védelmet.
Egyedül ez a típusú védekezés garantálja, hogy nem fog kialakulni szövődmény. A
közhiedelemmel ellentétben az oltóanyag nem tartalmaz élő vírusokat, ezért maga
a vakcina nem okoz vírusfertőzést. Azok, akik megkapták a betegséget, de
egészséges a szervezetük, elegendő, ha figyelnek a megfelelő mennyiségű
folyadékbevitelre és ágynyugalomban maradnak. Fontos itt hangsúlyozni, hogy a
fertőzés alatt nem cél a láztalan állapot, csak akkor érdemes csillapítani, ha
a betegnek nagyon rossz a közérzete tőle, illetve, ha a testhő meghaladja a 38,5
Celsius fokot. A gyerekek esetében figyelni kell arra, hogy milyen típusú
gyógyszerrel csillapítjuk a lázat, mert a szalicilát tartalmú gyógyszerek
(például Aspirin) és a vírusfertőzés együttesen agy- és májkárosodást okozhat!
Bővebb információra van szüksége az influenza elleni védőoltásokról?
Menjen Ön is biztosra, használja a MediCall alkalmazást, és beszéljen akár közvetlenül Dr. Dobrovitzky Imelda háziorvosunkkal, aki pontos felvilágosítást és megnyugtató tanácsot adhat Önnek!
Háziorvos
A MediCall szakorvosai a hét minden napján, a nap 24 órájában elérhetőek!