A hideg idő beköszöntével gyakoribbá válnak a meg- és felfázások, a légúti fertőzések. Ha a tüneteink gyengék vagy szeretnénk időben nyakon csípni a betegséget, forduljunk a természet erejéhez! Számtalan gyógynövény közül válogathatunk, amelyek a segítségünkre lehetnek. Ezekből mi magunk is készíthetünk főzetet, de drogériákban teaként is megvásárolhatjuk.
Borsmentatea - megfázás
A borsmenta jelentős mennyiségben tartalmaz C-vitamint, rezet és mangánt, valamint olyan vegyületeket, melyek antioxidáns, antibakteriális, vírusölő és görcsoldó hatással bírnak. Használják megfázás, köhögés, száj- és torokgyulladás, valamint légúti fertőzések esetén. Egy csésze tea elkészítéshez két teáskanál szárított borsmenta szükséges. Forrázzuk le, majd 5-7 perc után szűrjük le.
Vörösáfonya-tea – húgyúti fertőzések
A-, B-, C- és E-vitaminok gazdag forrása, valamint foszfort, kalciumot, mangánt, vasat is tartalmaz. A benne lévő proantocianidin egy baktériumölő vegyület, amely a húgyúti fertőzésektől véd meg. Az áfonya gyümölcsének jótékony hatása közismert, de a húgyúti fertőzések ellen a leveléből készített tea fogyasztása ajánlott. Forrázzunk le egy teáskanál áfonyalevelet 2,5 dl vízzel, 10 percig hagyjuk állni, majd szűrjük le.
Kakukkfűtea - köhögés
Az ízét nem mindenki szereti, főleg a gyerekeknek lehet ellenérzése, de kitűnő hatása miatt érdemes leküzdeni a viszolygást. Fertőtlenít, gátolja a baktériumok szaporodását, gyulladáscsökkentő és köptető hatású, tökéletes megoldás a nátha és a köhögés kezelésére. Gyógyteát forrázással készíthetünk belőle.
Csipkebogyótea - nátha
C-vitaminban igen gazdag, de tartalmaz A-, K- és E-vitamint is. Erősíti az immunrendszert, csökkenti a köhögést, nátha ellen is kitűnő. Jól ízesíthető, így a gyerekek is szívesen megisszák. Egy csészéhez pár szem szárított csipkebogyót forrázzunk le, majd hagyjuk állni 10-15 percig. Leszűrve fogyasztandó.
Gyömbértea - immunerősítés
Az utóbbi években lett divatos a gyömbéres limonádé és a gyömbértea fogyasztása. Kitűnő immunerősítő és enyhíti a torokfájást is. Jellemzője a fűszeres, kissé csípős ízvilág. Élénkít, energizál, amelyre a hideg, sötét őszi és téli hónapokban különösen szükségünk van. Egy ujjnyi reszelt gyömbért 1 liter vízzel forrázzunk le. Hagyjuk langyosra hűlni, utána mézzel és citrommal ízesítsük.
Még számtalan gyógynövény használható megelőzésre és immunerősítésre. Azonban ne feledje, hogy komolyabb vagy elhúzódó meghűléses megbetegedés esetén kérjen orvosi tanácsot. A MediCall szakorvosai éjjel-nappal (hétvégén és ünnepnapokon is) elérhetőek. Önnek csak regisztrálnia kell, és máris személyre szabott tanácsot kap az Ön által kiválasztott orvosunktól.