Mi válthatja ki a depressziót? Milyen lelki problémákkal
küzdünk meg a különböző életszakaszokban? Mindezekről dr. László Tamás, a
MediCall pszichiáter szakorvosa beszél nekünk. I. rész
A különböző életszakaszokban milyen életkori sajátosságoknak megfelelő nehézségek a legjellemzőbbek?
A tinédzsereknél az útkeresés, önmaguk és az élet felfedezése, a pályaválasztás okozzák talán a legtöbb szorongást és problémát. Hatékony, érett eszközöket tanulni, rugalmas, alkalmazkodó, következetes mintát találni nem természetes egy morálisan és értékrendjében kaotikus, gyorsan változó világban. Házastársaknál, együtt élő pároknál is jelen lehetnek persze ezek a kihívások, csak már élesben. Egyik kedves területem éppen a párkapcsolati nehézségek, hiszen egyfelől van is értelme foglalkozni vele, szükséges is figyelmet, energiát szentelni a kérdésnek. Néha elég egyetlen alkalom, hogy felismeréseket tegyen valaki, tisztábban lássa a helyzetet, jobban értse az események mozgatórugóit, és lesz motivációja, ezáltal ereje a felismerések mentén tenni, amit szükségesnek érez, hogy jobban érezze magát az életében, visszanyerje a működőképességét. Ezáltal akár egy kapcsolatot is megmentve, vagy éppen korrekten lezárva. A szakember feladata, hogy biztonságos, támogató, ítélkezésmentes légkört teremtsen, hogy az élmények, érzések, gondolatok minél kevesebb önámítás és torzítás, szépítgetés mellett fogalmazódhassanak meg. Gyakran ez hosszabb, energiaigényesebb folyamat, amíg a kliens önismerete, megküzdési stratégiái alkalmassá teszik őt erre. Gyermekkori traumák, egészségtelen családi légkör után ez önmagában rengeteg gyakorlást igényelhet. Nem segítség konkrét megoldást kínálni, nem cél és nem is lehetséges megfosztani senkit az egyéni felismerésektől, felelősségvállalástól. Mindenkinek a saját életútja, alapkaraktere, jelen élethelyzete határozza meg, milyen döntés vállalható, mi éri meg. A lényeg, tisztában legyen döntéseinek, tetteinek vagy éppen tétlenségének következményeivel. Természetesen egyéb emberi kapcsolatok, munkahelyi problémák és az élet bármely meghatározó területe lehet szóra érdemes, akár problémaforrás vagy éppen töltődési, kompenzálódási lehetőség. Az idősebb életkornak is megvannak a sajátságos kihívásai, a felhalmozott élettapasztalat és bölcsesség mellett is kihívás lehet a korral járó fizikai vagy éppen szellemi hanyatlás elfogadása, megélése, a házastárs elvesztése, a betegségekkel való együttélés.
Melyik korosztály fordul önhöz a legtöbbet?
Minden korosztály képviselteti magát, jelenleg talán a
középkorú, alapvetően egészséges emberek, kapcsolati problémákkal, élethelyzeti,
alkalmazkodási nehézségekkel, káros öngyógyító kísérletek miatt jelentkeznek
(szerhasználat, alkohol). Súlyos betegségekkel, nagykórképekkel is foglalkozok.
Valójában azonban nem is kell betegség szintű panaszokat elszenvedni, vagy az
átlagnál sebezhetőbbnek, működésképtelenebbnek lenni, hogy hasznára váljon
valakinek a segítő beszélgetés szakemberrel. Az élmények szavakba öntése megfelelő
légkörben önmagában terápiás hatású. Persze egy jó személyiségű családtag,
jóbarát vagy éppen egy műkörmös ezt ösztönösen, tisztelettel meg is
valósíthatja. De könnyű elfogult, bevonódott, közeli személyeknek beleesni abba
a csapdába, hogy konkrét megoldási javaslatot tüntetnek fel egyetlen járható
útként. Ami talán az ő személyiségük és élethelyzetük mellett még lehetne is jó
döntés, de nem az ő életükről van szó. Vagy éppen a képzetlen segítők nincsenek
rá felkészülve, hogy akkor és ott nem lehet beavatkozni, adott élethelyzetben
még talán nem is szükséges kívülről változást előidézni, viszont ebbéli
tehetetlenségük és elégtelenségérzésük akár még el is vezetik a másik félen,
amitől gyakran senkinek nem lesz jobb, egyáltalán nem biztos, hogy felrázza a
másikat és felnyitja a szemét a drasztikus tanácsadás, szembesítés. Néha a
legtöbb, ami tehető, hogy segítünk tudatosítani a kliens érzéseit, amit
elfogadunk, megengedünk neki, ott vagyunk neki, rendelkezésére állunk,
figyelmet és megértést kínálunk, a többi őbenne fog történni. Türelmesen tisztelni
kell ezt a folyamatot. Nem szabad kétségbe vonni, vagy bűnösnek feltüntetni a
másik érzéseit, mert éppen mi nem ugyanazt érezzük, vagy nem illik a mi
értelmezésünkbe, érzésekért senki nem hibáztatható.
Bővebb információra van szüksége a lelki problémákkal kapcsolatban?
Bizonyára Ön is szembesült azzal, hogy az egyes betegségekre
vonatkozó internetes “öndiagnózis” sokszor félrevezető és rémületkeltő lehet.
Menjen Ön is biztosra, használja a MediCall alkalmazást és beszéljen pszichiáter szakorvossal,
aki pontos felvilágosítást és megnyugtató tanácsot ad Önnek!
A MediCall szakorvosai a hét minden napján, a nap 24 órájában elérhetőek!