Ártalmas beavatkozás a fogfehérítés? Ezzel kockáztatjuk fogaink egészségét - avagy a szép fehér fogsor mindent megér?


2018.06.04
fogfehérítés

Többek között erről és a fogfehérítési eljárásokról kérdeztük dr. Dobi Fannit, a MediCall fogorvosát.

A fogfehérítés a fogorvos vagy a dentálhigiénikus foglalkozási körébe tartozik?

Véleményem és eddigi tapasztalataim alapján a fogorvos szokta végezni, bár ahány rendelő, annyi szokás. Nincs erre vonatkozó szabály.

Mi a személyes véleménye a fogfehérítésről?

Bár magam ellen beszélek, de a pácienseimnek sem szoktam ajánlani. Az eljárás során használt magas koncentrációjú peroxidgél ásványi anyagokat old ki a fogzománc szerkezetéből, ami egyébként az első lépése a fog szuvasodásáért felelős folyamatoknak is. Véleményem szerint a másik hátrány a függőség kialakulása. A páciens hozzászokik a hófehér fogak látványához, és amint azok ismét kezdenek elszíneződni, vágyik egy újabb fehérítésre. Ez egy ördögi kör, amely által igencsak roncsoljuk a fogak szerkezetét.

Mit javasol a fogfehérítés helyett?

Én az otthoni fogfehérítést ajánlom, amelynek a hatása szintén látványos, viszont nem károsítja olyan mértékben a fogakat, mint a rendelőben végzett változat. Az otthoni fogfehérítéshez használt készítményt - peroxid tartalma miatt - csak fogászati rendelőkben lehet kapni, mivel azt kizárólag fogorvos rendelheti meg. A készítmény használatához szükséges egy személyre szabott gumisín. Ebbe kell belefecskendezni a páciensnek a fehérítő anyagot, majd fel kell helyeznie két-három órára a fogaira. Ügyeljünk viszont arra, hogy semmiféleképpen ne hagyjuk fent éjszakára, mert komoly érzékenységet okozhat a fogakban. Lehet kúraszerűen is alkalmazni, például egy hónapon keresztül minden héten egy alkalommal. Utána kis pihenőt érdemes tartani (két-három hónap), majd újra lehet folytatni a fogfehérítést.

Mi a véleménye a mostanában reklámozott fogfehérítő módszerekről?

A fehérítés kémiai eljárás, amely a chromogének (‘színmolekulák’) oxidációján alapszik. Fontos tisztában lenni azzal a ténnyel, hogy peroxidmentes fehérítő nincs!

Véleményem szerint a manapság reklámozott, felkapott fogfehérítőknek semmilyen fehérítő hatása nincsen. Én is kipróbáltam, hiszen így tudok hitelesen véleményt alkotni valamiről. Egy nátrium-perborát hatóanyagú fehérítőt próbáltam egy szépségszalonban. Ott három árnyalattal fehérebbnek mutatták magukat a fogaim, de hazaérve már semmi hatását nem láttam. Persze nagyon jól hangzik, hogy nem roncsolja a fogakat, de ezzel együtt nem is hatékony, mivel peroxid hiányában képtelen létrehozni a fehérítéshez szükséges kémiai folyamatot. Így összességében pénzkidobásnak gondolom.



Bővebb információra van szüksége a fogfehérítéssel kapcsolatban?

Bizonyára Ön is szembesült azzal, hogy az egyes betegségekre vonatkozó internetes “öndiagnózis” sokszor félrevezető és rémületkeltő. Menjen Ön is biztosra, használja a MediCall alkalmazást és beszéljen fogorvosainkkal, akik pontos felvilágosítást és megnyugtató tanácsot adnak Önnek!

A MediCall szakorvosai a hét minden napján, a nap 24 órájában elérhetőek!

Ossza meg Ön is ezt a cikket!



További cikkek betöltése ...
Címkefelhő